Reggel kicipeltem a csomagokat az ebédlőben ahova már mások is lerakták.
- Jesszusom! Mennyi csomag! - csodálkozott Tom és megcsókolt.
- Mért te mennyit hoztál? - kérdeztem.
- Csak egy nagy túrahátizsákot.
- Belefértél? - csodálkoztam.
- Még maradt is egy kis hely. - nevetett.
Ma reggeli után már csak a búcsúzkodás volt hátra. Mindenki kiment a kertbe.
Én is elérzékenyültem egy kicsit. De mi megbeszéltük a lányokkal, hogy sokat fogunk találkozni.
- Jaj a fenébe is, hiányozni fog a tábor, meg ti is, de ne keseregjünk, majd találkozunk. És jövőre megint lesz tábor. - mondta Sára.
- Igen, így van. - bólogattam.
- Aztán beszámolni, hogy vagytok Tommal. - nevetett Csilla és megölelt.
- Figyi, ülj Tom mellé, mi megleszünk ketten. - nézett rám Csilla.
- Nem lenne baj?
- Nem, dehogy. Egy pár vagytok. - értett egyet Sára is.
Utána kiballagtunk az állomásra ( Tom segített cipelni a cuccaimat, nem is tudom mi lett volna velem nélküle ). A vonat nemsokára befutott és mi elhagytuk Balatonföldvárat. :(
Tommal kerestünk egy helyet. Én ültem az ablak mellé, ő pedig mellém. Búsan néztem az elhaladó tájat. Amikor idejöttem azt hittem ez csak egy egy tábor lesz a sok közül ahol életembe jártam, de nem az volt. Életem eddigi legjelentőségteljesebb táborát éltem át az eltel két hétben.
A hazaút körübelül másfél óra volt, de örültem volna ha kicsit hosszabb, mert tudtam az állomáson ott várnak a szüleim és, hogy el kell búcsúznom a lányoktól és Tomtól.
- Majd hívlak. - csókolt meg - de ha akarsz te is hívhatsz.
- Hiányozni fogsz. Szia! - csókoltam meg én is és a torkomban lévő gombócot megpróbáltam lenyelni, természetesen nem ment.
Az állomáson megkerestem Sárát és Csillát és tőlük és elbúcsúztam. Aztán láttam Apáékat közeledni.
- Szia Kicsim! - üdvözölt Anya és megölelt. - Milyen volt? Mesélj!
- Hát, rengetek minden történt velem. - aztán röviden elmeséltem.
Útközben beültünk egy mekibe és Anya folyamatosan faggatott, olyanokról, hogy nem fáztam- e éjjelente, meg, hogy nem kellet volna több ruha. Megnyugtattam, hogy nem minden rendbe volt és aztán belevágtam, elmondtam a szüleimnek, hogy fiúm van.
- Micsoda? - nézett Apa rémületen - Mégis ki?
Elmeséltem nekik ezt is, úgy nagyjából.
- Nézz oda a lányunk felnőtt. Azért remélem majd megismerhetjük. - mosolygott Anya.
- Persze, majd áthívom egyik délután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése